Folyóiratok Éjszakája vajdasági vendégekkel
Sajtóviszhang
2015.06.23.

A június huszadikai Múzeumok éjszakájának egyik érdekes kezdeményezése volt az Iparművészeti Múzeumban megtartott Folyóiratok és magazinok éjszakája, amelyen több mint száz lap szerkesztőivel és szerzőivel találkozhattak a látogatók, akik délután kettő órától kezdve folyamatosan érkeztek a helyszínre.

Az első alkalommal megrendezett eseményen több vajdasági folyóirat is képviseltette magát, bemutatkozva a fővárosi közönség előtt. A Bácsország című honismereti szemle képviseletében jelen volt Németh Ferenc főszerkesztő és Fábián Borbála olvasószerkesztő. A negyedévente megjelenő Létünk című társadalmi, tudományos és kulturális folyóiratot Bence Erika főszerkesztő és Novák Anikó, a szerkesztőbizottság tagja képviselte. A Híd folyóirat képviseletében jelen volt Faragó Kornélia főszerkesztő, Patócs László szerkesztő, valamint a folyóirat állandó szerzői, Böndör Pál, Terék Anna, Oláh Tamás és Benedek Miklós, míg a bemutatón részt vett Nagy Csilla és Földes Györgyi, az Irodalomtudományi Intézet munkatársai, akik a folyóirat májusi és júniusi számában szerepeltek egy-egy tanulmánnyal. A vajdaságiakon kívül a rendezvényen bemutatkozott többek között a 2000, az Apokrif, a Fotóművészet, a Kassai Figyelő, a Gömörország, a Magyar Grafika, az Új Pedagógiai Szemle, a Gazdaság és Pénzügy, a Műszaki Szemle, az Energiagazdálkodás, a Századvég, és olyan nagy sikerű magazinok, mint például a National Geografic, a GameStar, a Világjáró és a Magyar Konyha.

Forrás: Magyar Szó