Kisebbségi kérdések az Európai Unióban
Sajtóviszhang
2016.03.27.

A Létünk 2015. évi különszámáról a Múzsaidézőben

Szerbia és az Európai Unió. Magyar nyelvű jogi-tudományos tanácskozás a csatlakozás jogi és nyelvi aspektusairól. Magyar Nemzeti Tanács, Palics, 2015. június 5–6. Szerkesztette: Bence Erika.

A kisebbségi kérdésnek szentelt Létünk 2015. évi különszám cikkei több aspektusból járják körül a kisebbségvédelem és a kisebbségi jogok témáját. A cikkekben tárgyalt témák, normák, folyamatok és dokumentumok aktualitását Szerbia folyamatban lévő EU-csatlakozása adja, melyben eldől a vajdasági magyar autonómia kérdése is. A tárgyalások lehetőséget adnak uniós jogi normák rögzítésére, melyek a jövőben a kisebbségi jogok elvi alapjait adják, és meghatározzák azt a jogi keretet, amelyben a vajdasági magyarság élete zajlani fog. A különszámban szereplő tanulmányok, elemzések és cikkek sok esetben rámutatnak az elvek, remények és normák gyakorlati oldalának kevésbé napfényes valóságára is.

Kardos Gábor (ELTE, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék) a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájával (1998) kapcsolatban fogalmaz meg érdekes észrevételeket, mely dokumentum az európai kulturális örökség részének tekinti a kisebbségi nyelveket, ezért jogi alapot teremt a használók nyelvi jogainak védelmére a Chartában foglalt nemzetközi jogi ajánlás formájában. A Chartát aláíró és megerősítő részes államok önkéntes kötelezettséget vállalnak arra, hogy védelemben részesítik a kisebbségi nyelvet, a dokumentumban megjelölt témakörökben legalább harmincöt területen, ami azonban nem jelenti azt, hogy a szóban forgó nyelv a hivatalos nyelv szintjére emelkedhet, ami továbbra is az érintett állam belpolitikájának függvénye.

A szerző hiányolja, hogy bár a nyelvi charta végrehajtásáról az államok háromévente jelentést készítenek, az ellenőrzés mechanizmusából hiányzik az egyéni vagy kollektív panasztételi lehetőség, mely jobban rávilágíthatna a sok esetben hiányzó pozitív változásra. A szerző megállapítja, hogy a kötelezettségek végrehajtásának ellenőrzése során a magyar nyelv esetében a szakértő bizottság felismerte és tükrözte a strukturális gondokat, pl.: Ukrajna és Szerbia esetében az oktatás kapcsán megállapította, hogy a létező infrastruktúra lehetővé tette volna a magasabb szintű kötelezettségvállalást, ami a minimális célt, a meglévő intézményrendszer védelmét biztosíthatná.

Korhecz Tamás (Union Egyetem, Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara, Újvidék) tanulmánya két kérdést vizsgál: 1. Az Európai Unió a csatlakozási folyamat során kialakított-e egy olyan kisebbségvédelmi standardot, amelyet következetesen számonkér a csatlakozni kívánó tagjelölt államoktól? 2. Ha ilyen standard kialakult, hogyan kéri azt számon az EU Szerbia csatlakozási folyamatában? A cikk megállapítja, hogy a kisebbségek védelme alapjában nem tartozik az EU hatáskörébe, azaz az uniós jog nem szabályozza a kisebbségek helyzetét, jogaik és védelmük az EU-ban tagállami jogkör, államonként eltérő szabályozással. A posztkommunista államok csatlakozási folyamata során azonban fokozatosan kialakultak bizonyos kisebbségvédelmi standardok, mivel a növekvő unió nem akarta a területére importálni a kelet-közép-európai etnikai feszültségeket. A kisebbségvédelem tartalma tehát a gyakorlatban alakult, minden csatlakozni kívánó ország esetében másképp. Az EU 1993-ban Koppenhágában szabályozta a csatlakozási kritériumokat, s ezek között szerepel a kisebbségvédelem is. Az Európai Bizottság évi országjelentésekben értékeli a tagjelölt államok koppenhágai kritériumoknak való megfelelését, különösebb következetesség és logikai rendszer nélkül. Alkalmanként, konkrét hiányosságok megállapítása után, a probléma megoldása nélkül is azt állapítják meg, hogy az ország eleget tesz a koppenhágai kritériumoknak. 1998-ban e téren előrelépés történt, mert az Európa Tanács a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglalt követeléseket tette meg kritériumai zsinórmértékének. A nyelvi charta követelményei mentén egységesülő standard egyértelműbbé és egyszerűbbé teszi annak eldöntését, hogy Szerbia megfelel-e az EU-s követelményeknek, de a szerző megállapítása szerint ellehetetleníti azt, hogy számonkérhetők vagy tárgyalhatók legyenek más, a magyarokat érintő kérdések, mint például a magyar parlamenti képviselők aránya, a területi autonómia vagy a kollektív bűnösség kérdése.

Beretka Katinka (Union Egyetem, Dr. Lazar Vrkatić Jogi és Üzleti Tanulmányok Kara, Újvidék) tanulmánya a normatív hatáskörmegosztás különböző változatait vizsgálja az európai uniós tagállamokon belül, különös tekintettel arra, hogy Vajdaság autonómiája esetében mely modell volna alkalmazható. A szerző megállapítja, hogy az Európa területén működő 40 autonómia mindegyikében más és más (még egy országon belül is), az anyaország belső jogrendszerétől és politikai erőitől függő szabályozás határozza meg, hogy milyen jogosítványokkal rendelkezik egy-egy szubnacionális entitás, de általánosan elmondható, hogy a kultúra, a vallás, a lakásügyek, a közösségi ügyek, az oktatás, a közlekedés, a kommunikáció és a közrend kérdése, még a viszonylag központosított országokban is, valamilyen módon decentralizált. A létező „önálló szabályozás” normatív modelljei közül a szerző a spanyol, az olasz, a dán (Grönland és Feröer–szigetek) és a finn (Åland-szigetek) példát vizsgálja meg közelebbről, s ezek mindegyikében talál olyan jellegzetességeket, amelyeket alkalmasnak ítél Vajdaság Autonóm Tartomány lehetséges működése, valamint az egyre halványuló vajdasági regionális identitás védelme céljára.

A tanulmány végkicsengése pesszimista a jelenlegi autonómiát egyre szűkítő alkotmánybírósági gyakorlat láttán, mely vélhetőleg megakadályozza a kínálkozó modellek adaptálását. Így Szerbia uniós csatlakozása esetén azt prognosztizálja, hogy az a vajdasági érdekek teljes mellőzésével fog végbemenni, ami a tartomány egyszerű közigazgatási régióként való működését eredményezi.

Szügyi Éva (Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola, Pécs) cikke Szerbia régióit tanulmányozza a statisztikai adatok tükrében, tekintettel a várható s az ország által kívánatosnak tartott európai uniós csatlakozásra. A szerző megjegyzi, hogy a nyugat-balkáni országokkal kapcsolatban általános az a vélekedés, hogy csak az európai struktúrába való integrálódásuk szavatolhatja hosszú távú stabilitásukat, s az ennek eredményeképp létrejövő jogharmonizációtól várható, hogy pozitív gazdasági és jogi fejlődési folyamatot indít majd el. Statisztikai érvelésével egyúttal világosan megmutatja, hogy e fejletlen piacgazdasággal, nyílt etnikai, szociális és területi problémákkal terhelt ország, Szerbia esetében kétségek merülhetnek fel nemcsak az EU által előírt regionalizáció és a decentralizáció sikeres megvalósulásával kapcsolatban, hanem az Európai Unióhoz való csatlakozás lehetőségét illetően is. Bár az egykori jugoszláv tagállamnak van gyakorlata a decentralizáció terén, ez azonban, mint a cikkíró megállapítja, akkor is és ma is erős centralizáló, unitárius gyakorlattal párosul, ami a régióknak marginális szerepet szán.

Lendák-Kabók Karolina (Újvidéki Egyetem, Inter- és Multidiszciplináris Tanulmányi Központ, Társadalmi Nemek Központ, Újvidék) tanulmánya egy összehasonlító elemzés a nők helyzetéről Szerbiában és Magyarországon, melyet a szerző a CEDAW (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination Against Women — 1981-ben hatályba lépett ENSZ-egyezmény, egy kevéssé ismert dokumentum, melynek jelentőségét alig hangoztatják, s a közéletben szinte ismeretlen) kormányzati jelentések mellett az árnyék-, illetve alternatív jelentések alapján végzett el. Az összehasonlítás alapján a szerző azt a következtetést vonja le, hogy az EU-tagság nem jár előnnyel a nők számára a politika és az oktatás terén sem, és szerbiai jogászként megállapítja, hogy bár a kedvező és modern törvények valóban előnyös helyzetbe hozzák a nőket, a hatályban levő jogszabályok azonban a pozitív fejlemények mellett sem nyújtanak semmiféle biztosítékot a nők helyzetének „de facto” javítására.

Varga László (Szerbia Képviselőháza, Belgrád) cikkében Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak keretét és várható menetét vázolja fel, mely alapján azt valószínűsíti, hogy Szerbia a három legnehezebb fejezettel, a 35.-kel (azaz a Koszovóhoz fűződő viszony normalizációjával), a 23.-kal (az igazságüggyel és az alapjogokkal) és a 24.-kel (a belügyi kérdésekkel) kezdi majd az érdemi tárgyalásokat. Az alapján, hogy a Szerbiára vonatkozó Tárgyalási Keret a kisebbséghez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartását egy helyen, a kisebbségek védelmét pedig két helyen említi, úgy látja, hogy a kisebbségi jogok érvényesülésének kérdése a csatlakozási tárgyalások egyik fontos témája lesz. Igazolva látja ezt az által a tény által is, hogy a kisebbségi jogokkal kapcsolatban a 23. fejezet screening jelentése egy külön Kisebbségi Akcióterv elkészítését várja el Szerbiától 2015 végéig. Ennek értelmében Szerbiának el kell fogadnia egy kisebbségi jogoknak szentelt külön akciótervet, melynek a hatályos kisebbségi jogok hatékony érvényesítésére kell irányulnia, figyelembe véve az Európai Tanács Tanácsadó Bizottságának Szerbiáról szóló Harmadik Véleményében szereplő ajánlásokat.

Nemes Krisztina

Forrás: Hét Nap