A katonák az égre néznek!
Sajtóviszhang
2015.02.09.

József Attila Általános Iskola – Kupuszina / Bácskertes

A címet K. József és Kónya Sándor könyveinek címéből raktam össze.

Ennek a két könyvnek a bemutatóján voltam január végén Temerinben és Egyházaskéren. Két remek könyvbemutatón vehettem részt: Temerinben K. József „Pedig katona akartam lenni” című emléknaplóját (regényét, visszaemlékezését) mutatták be, amely az első világháborúról szól. Szeget ütött a fejembe, hogy milyen érdekes volna (ami elhangzott a műsorban) elmenni a K. József által bejárt helyekre.

271_1.jpgJanuár 31-én Egyházaskéren jártunk, ahol egy bállal összekötött könyvismertető volt és könyvárúsítás: a Forum könyvei közül Kónya Sándor Nézzünk égre! című könyvét mutatták be.   Több szép vallásos ének elhangzott, ezáltal megismertük az Egyházaskéren is énekelt vallásos énekeket. Érdekes tény Kónya Sándorról, hogy műszaki szakember és egyben néprajzos is. Sőt, énekelt verseket ad elő.  

Zámbó Illés, webriporter