A természettudományok időszerű kérdései
Sajtóviszhang
2014.10.23.

A Létünk folyóirat 2014-es évi tudományos tanácskozása

A Létünk folyóirat október 25-én megrendezésre kerülő tudományos tanácskozása domináns kérdéskörét a természettudományok ágazatai és területei, ezeknek időszerű diskurzusai jelentik, de a humán tudományok részéről érkező reflexiók és hozzászólások is elhangzanak, bemutatásra kerülnek.

A tanácskozás nemzetközi hatókörű és interdiszciplináris jellegű. Két plenáris, tizenegy szekcióelőadás hangzik majd el, míg a poszterszekcióban ketten vetítik le, illetve állítják ki posztereiket. A felkért előadók: dr. Németh Ferenc, dr. Mészáros Szécsényi Katalin, dr. Zoran Primorac (Mosztár, Bosznia–Hercegovina), dr. Czékus Géza, dr. Csonka Áron (Szeged, Magyarország), Hunyadi Dávid (Budapest, Magyarország), dr. Kiss Ernő, dr. Géczi János (Veszprém, Magyarország), dr. Molnár József (Szeged, Magyarország), dr. Szilágyi Imre Miklós (Budapest, Magyarország), dr. Takács Márta, dr. Pásztor Kicsi Mária, dr. Bence Erika. A poszterszekcióban: Lovra Éva és Szilágyi Mária doktoranduszok vesznek részt kiállított plakátjaikkal.

Előadás hangzik el az asztrofizika magyarországi úttörőinek munkásságáról, a kémiai kutatások időszerű kérdéseiről, az alaptudományok válságáról, a hőtan fejlődéséről, a szteroid vegyületekről, a kemoterápia időszerű kérdéseiről, az urbánus környezetek biodiverzitásáról, az élettudományok új eredményeiről, a nyelvészet matematikai módszereiről, az ammónium-paravolframát alternatív előállításáról, a Fibonacci-sor irodalmi jelentéseiről, a Fuzzy kognitív térképekről, a posztmodern múzeumépítészetről, illetve az első világháború hatásáról a Csekonics-uradalom helyzetére.

A kérdéshez hozzászólni szándékozó tudósok, doktoranduszok, mesterfokozatos egyetemi hallgatók és fiatal kutatók tanulmányai a tanácskozás ún. virtuális szekciójában (a folyóirat honlapján, illetve a 2014/4-es szám CD-ROM mellékleteként) kerülnek bemutatásra. A virtuális szekció már nyitott. Az eddig beérkezett munkák a Létünk honlapján (www.letunk.rs) olvashatók. A virtuális szekcióba a Létünk szerkesztősége október 23-áig fogadja a jelentkezéseket, ami a tudományos közlés szabványainak megfelelő tanulmány beküldését jelenti.

A Létünk folyóirat 2014-es évi, A természettudományok időszerű kérdései és diskurzusai című nemzetközi hatókörű tudományos tanácskozására október 25-én, Újvidéken, a Forum-ház negyedik emeleti tanácstermében kerül sor 8.30 órai kezdettel. A tanácskozás szervezői: a Létünk folyóirat, a Forum Könyvkiadó Intézet és a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Forrás: www.szenttamas.rs