SZÖRNYEKET NEVELÜNK?
Konferencia

Bertók Rózsa

Pécsi Tudományegyetem, BTK, Filozófia Tanszék
rozsa.bertok@gmail.com

Bécsi Zsófia

Pécsi Tudományegyetem, BTK, Filozófia Doktori Iskola
becsizsofi@gmail.com

ETO: 17.022:616.89-008.48-053.2″20″     CONFERENCE PAPER

Az egyén válságának rétegei a 21. században

Mitől változtak meg viszonyaink, szerepeink, identitásunk, vajon velünk van-e a baj, vagy a világ vett rossz irányt? Vajon alkalmazkodó képességünk, toleranciaszintünk bizonyul kevésnek a digitális korban, vagy olyan értékváltásnak vagyunk tanúi, mely súlyosabbnak, kiterjedtebbnek bizonyul minden korábbi válságnál? A változások jelenségei a felszínen szokatlan furcsaságokat mutatnak: a középiskolákban a kamaszok jogai jócskán  meghaladják kötelességeiket, amit  aztán  otthon  is érvényre juttatnak. A renitencia egyre terjed, a negatív, az eltérő, feltűnő, abnormális iránti vonzódás jött divatba. A bűnökért, rosszindulatú cselekedetekért, a csalásokért, hazudozásért a fiatalok nem vállalják a felelősséget. A médiákból, internetről származó minták és példák ellenőrizhetetlenül terjednek, ami komoly összefüggésbe hozható a szülők identitásvesztésével, személyes válságával. A mélyrétegek vizsgálata kapcsán ezen jelenségek hátterében a generációs „gap”, a nemi szerepek értékválsága, a család funkcióvesztése, az identitások bizonytalansága, a közösségek meggyöngülése, a társainkról a személyes és közvetlen tapasztalatszerzés ellehetetlenülése áll.   Kulcsszavak:renitens fiatalok, értékválság, szerepcserék, családok meggyöngülése, negatív példák, személytelenség, globális magányosság, felszínes, hazug kapcsolatok  

■■

  ,,Nem táplálok többé semmiféle reményt országunk jövőjét illetően, ha holnap a mai fiatalság kerül hatalomra, mert ez a fiatalság kibírhatatlan, nem ismer mértéket, egyszerűen rettenetes.” (HÉSZIODOSZ-t idézi MAGYARI 2010: 32). A fenti idézetet olvasva arra kértünk középiskolás diákokat, hogy próbálják kitalálni a szöveg keletkezésének idejét. Minden esetben a XXI. századot jelölték meg, azt mondták, biztosak benne, hogy napjainkban íródott, a szerzője pedig biztosan nagyon idős ember. A valóság azonban az, hogy a szerzője Hésziodosz, aki i. e. a VII. század első felében élt. Felvetődik a kérdés, hogy az a probléma, amit a XXI. század fiatal generációja mutat, valóban az örök generációk közti meg nem értés eklatáns példája, vagy ennél sokkal súlyosabb a baj, és komolyabb következményekkel kell számolnunk, mint a generációk egymástól való stílusbeli eltávolodása és/vagy a technika digitálisra való átváltozása.   Susan Greenfield Z generációnak nevezi a mai középiskolai korosztályt, és pontos jellemzést ad a viselkedésükről. Érdekes megvizsgálnunk, hogy vajon a diákok tényleg azt a kétségbeejtő képet mutatják-e, mint amiről Greenfieldnél olvashatunk. A legkülönbözőbb iskolatípusokban dolgozó tanárok beszámolói egybecsengenek arról, hogy az utóbbi évtizedekben valóban rohamosan lecsökkent az az időtartam, amennyi ideig a diákok képesek egyazon dologra koncentrálni. Magyarázhatjuk ezt a felgyorsult világ jelenségeivel, a technikai-technológiai újdonságok megjelenésével, magával a digitális korral. A mai gyerekek számára a felgyorsult világ a szórakozási formákban is megmutatkozik. A filmek, amiket néznek, mind technikai trükkökkel készülnek. Az idegrendszerük már igényli a gyors tempót, a szinte már sokkoló hirtelenséggel megjelenő váltásokat. Az erőszak jelentőségét veszíti, nem képesek felmérni a realitás hiányát, a tragikum súlyát, a veszélyt. A filmek átveszik a szórakoztatás fő szerepét. Így készen kapják a történeteket, nem igényel részükről kreatív tevékenységet ez a szórakozási forma, kizárólag befogadókká válnak, eltűnni látszik az értelmezés, a továbbgondolás, a fantáziájuk működése. Talán pont ezért jelentenek a mai diákok számára akkora nehézséget a kötelező olvasmányok. Beszélgetéseket folytatva 16–18 évesekkel, ők maguk arról számoltak be, hogy a nehézséget elsősorban sokszor nem is a regények története jelenti számukra, hanem maga az olvasás. Az olvasott szöveg értelmezése egyre fárasztóbb számukra. A tanárok megfigyelése szerint, a dolgozatok feladatait sem képesek értelmezni, nemhogy több száz oldalon keresztül követni egy eseménysort, elképzelni a szereplőket, végighaladni az ő fejlődéstörténetükön, vizualizálni a helyszínt és a kort, amiben a cselekmény játszódik. Azok az írások, amelyek bestsellerré váltak, melyek egész generációkat tudnak lefoglalni, mesterien szerkesztett írások. A történeteik szinte mértani pontossággal hozzák a fordulatokat, szinte oldal- és bekezdésszámokhoz lehet igazítani a cselekmény csúcspontjait. A befogadás mellett a szövegalkotás is legalább ugyanekkora problémát jelent számukra. A nyelvhasználatot nagymértékben átalakítja a digitális kor. A Z generációt – ők már az internet világába születtek –, a kommunikációs eszközök minden pillanatban elérik. Nem kell átgondolni a kijelentéseiket, az ígéreteiket, az állandó készenléti állapot folyamatosan lehetőséget biztosít számukra a változtatásra, a korrekcióra. A pontosság jelentősége eltűnik. A nyelvi stíluson is érezhető változások mennek végbe. Kikopnak az udvariassági formák, az írott szöveg szerkesztése eltűnik. Nincs megszólítás, nincs köszönés. A megnyilvánulások rövidek, mellőzik az egész mondatos megfogalmazásokat. Kezdetben az SMS-nyelv még a 160 karakterre szorítkozó üzenetek korát hozta el. Mára, habár a terjedelem megnőtt, de a szövegalkotásban a törekvés a rövidségre megmaradt. Az angol nyelvből átvett rövidítések főként érzelmi állapotokat tükröznek. A hangulatjelekkel gyakran egész mondatokat spórolnak meg. A hétköznapi életben ez nagyon súlyos következményekkel jár. Gyakran kiderül, hogy az iskolában az egy osztályba járó diákok – akik reggel 7.45-től egyazon tanteremben vannak – még délután 1-kor sem folytattak klasszikus értelemben vett beszélgetést senkivel a közösségen belül. A kommunikációjuk sokszor csak hangulatszavakból és rövid, tőmondatokból áll, vagy a metakommunikáció kézjeleiből, melyekkel tetszést, nemtetszést, lelki állapotot egyaránt képesek közölni. A miértek nem is érdeklik őket, csak az eredmény, a folyamat vége, a konkrét állapot. Számunkra, tanárok számára ez a jelenség leginkább dolgozatok, feleletek és vizsgák alkalmával mutatkozik meg, akkor, amikor egész mondatokban kellene megfogalmazni a gondolataikat, amikor összefüggéseiben kellene megvilágítaniuk egy-egy kérdéskört, amikor logikai kapcsolódásokra kellene hagyatkozniuk, és/vagy amikor érveket kellene felsorakoztatniuk. Az egyik legmegdöbbentőbb jelenség, amikor egy dolgozatban az önálló vélemény kifejtésére sem vállalkoznak. Régen ez volt a bónusz, a jolly joker, amit az ember akkor is megcsinált, ha egyáltalán nem készült. Hiszen egy kicsit nagyobb odafigyeléssel ki ne tudott volna egy leírt állításról véleményt alkotni. Manapság számukra ez a legnehezebb: ha nincs gondolatuk, akkor azért, ha képtelenek azt megfogalmazni, akkor azért. A tanítási-tanulási követelmények között a legkülönbözőbb kompetenciák szerepelnek, a tanárokra egyre nehezebb terheket rónak a többrétű tantárgyleírásoknak, a komplex oktatási-nevelési céloknak való megfelelés, amire elmegy az idő, és nincs lehetőség a lényegesre: kommunikáció gyakorlására, a gondolkodás fejlesztésére, az egymásra figyelésre.   Greenfield talán még nem is sejtette, hogy a Z generáció elnevezését továbbgondolva, az aktuálisan nagy sikerrel játszott zombi témájú filmek és mesék elemeivel ötvözve a 2010-es évek tinédzsereit zombigenerációnak is nevezhetjük.   „Amilyen a stílus, olyan az élet” – írja Seneca a 114. levelében. Érdemes végiggondolni az ok-okozati összefüggéseket, vajon mi vezetett oda, hogy mára már az egymást követő generációk is úgy élnek egymás mellett, mint az idegenek, hiszen teljes egészében érthetetlen számukra, miről beszél a másik, miért úgy gondolkodik, ahogy és miért azok az értékek számukra, amik. A kommunikáció hiányával a megértés bizony elmarad.   A kommunikációs vákuumban minimális az információ a másikról, s ezzel arányosan csökken a bizalom, a bizalom csökkenésével ellehetetlenül a kooperáció, e nélkül pedig lehetetlen a boldogság. Arisztotelész figyelmeztetése is erről szól: gazdag egyedül is lehetsz, a boldogsághoz két ember kell. Az egyetemi évfolyam-előadások egyikén, már a félév közepén járva, megkérte a bölcsészhallgatókat a tanár, hogy tegye föl a kezét az, aki nem ismeri a padtársát. Mindenki föltette a kezét. A hallgatók a képernyőiket, jobb esetben a kivetítést nézik, s nem törődnek, beszélgetnek társaikkal. A globális elmagányosodás korában végletes ellentmondások közepette élnek fiataljaink: egyfelől elérnek mindent, s mindenkit legyőznek, a földrészek, tengerek távolságait, másfelől egyre többen drogoznak, depresszióba esnek, alkoholizálnak, elválnak, vagy épp az öngyilkosság menekülő útját választják. A képernyős kultúra dominanciájával az emberi agy számára a korábban ismert környezet megváltozik, s nincs elég ideje az agynak erre a változásra felkészülni. Mind az evolúciós időhiány, mind a konkrét alkalmazkodási idő felgyorsulása negatív módon befolyásolja az identitást. Vagyis: identitásválságaink egyik összetevője ebből az alkalmazkodási képtelenségből származik. A XX. századra elveszett a mese, eltűntek a regények közvetítette hosszú történetfolyamok, a szimbólumláncolatok, melyek segítségével az agyak mesterien építették föl az egyéneket, és hozzásegítettek a világos identitás kialakításához (GREENFIELD 2009: 124). A Valaki forgatókönyv elemzésénél kiderül, hogy a Valaki-agy képes metaforikus gondolkodásra, absztrakciós készséggel bír, az Én-tudata fejlett.  A valóságos konfliktusok, élethelyzetek hasonlítanak a regénybeliekre, s mintákat, példákat adnak, míg az ezek iránti érdeklődést is felkeltik. A Valakik inkább az idősebb generáció tagjai, A Senki-forgatókönyv a mai fiatalokra vonatkozik: a virtuális világuk miatt drasztikusan megváltozik az agyuk, megbújnak egy biztonságos világban, ahol metaforák, szimbólumok nélkül is jól elboldogulnak (Uo. 175). Teljesen híján vannak a következmények iránti számvetésnek, az ilyen Senki kreativitás nélkül tengeti életét, infantilis beszédkészséggel bír. Ebből adódik a koncentrálóképesség csökkenése, az érzelmi elsivárosodás jelensége. A gyors örömszerzés és a számítógépes játékok nyújtotta siker ugyanolyan függőséget és beszűkülést okoz az agyban, akár az effektív drogfogyasztás. Az Akárki forgatókönyv személyisége teljesen feloldódik egy kollektív identitásban, az Én-je eltűnik, a sok értéket fölváltja és helyettesíti egyetlen vallási vagy szektaérték, s ezek nagyon könnyen fanatizálhatók. Tömeges méretekben veszélyt jelentenek a civilizációra. Pillanatnyilag a három forgatókönyv jellemzői vegyesen vannak jelen mind a mai társadalmakban, mind az egyének életében. A greenfieldi feloldás a kreatív-agy, az önmagát  megvalósító Heuréka-identitás. Ehhez a megvalósuláshoz néhány belátás elengedhetetlen: 1. az erkölcsi lecsúszás lehetőségét hordozza a közösségektől való elszeparálódás; 2. az egyéni készségeknek/képességeknek nemcsak a fejlesztése, hanem a kialakulása is veszélybe kerül a digitális korban; 3. a Modern nagyszabású eredményeit (gazdasági nagyelméletek, filozófiai gondolatrendszerek, művészek életművei) nem dekonstruálni kell, hanem meg kell találni az „újrahasznosításuk” útjait, a befogadásuk másfajta csatornáit. 4. A generációs „gap” nemcsak a Valaki-szülő és a bedrogozott humanoid Senki-gyerek között áll fenn, de egyre inkább az egy-két év különbséget mutató (főleg az egyetemi évfolyamokon szembetűnő ez) fiatalok között is, akik elhatárolódnak a Barbie babán felnőtt korosztálytól, mondván, ők már Monster High-osok. A Monster High a csúnyának, a torzónak, a csúfnak, a természetellenesnek a jelképe. A fekete, zöld, lila színű babák mindent ellepnek: feltűnnek a poharakon, tányérokon, pólókon, táskákon, de van ilyen ágynemű, függöny, esőkabát stb. S akinek van, az „menő” az óvodában, az iskolában, a teniszpályán vagy a rajzszakkörben. A Monster-High-filmek egyenesen erkölcsi fertők, ahol a kiskamasz lányok csoportjai gyűlölködnek, intrikálnak, kijátsszák egymást, s kifigurázzák a „régi” értékrendnek megfelelőket s a jól teljesítőket. A negatív, az elvetemült, a gonosz, a kártékony, az üresfejű, a lusta a „trendi”, s ezzel az elvárással minden gátlás nélkül azonosulnak. Sajnos, a filmekhez letöltéssel bárki hozzájuthat, gyorsan terjed és a kislányoknak (bár, a fiúk is nézik) nagyon ártalmas példát mutatnak. S jócskán összefüggésbe kerülnek e jelenségek az első pontban említett erkölcsi kérdésekkel. A felelősség nemhogy hosszú távon, semmilyen távon nincs kalkulálva. Az adott szó megtartása nem kötelező, a hazugság következmények nélküli, ezért nincs jelentősége. Kant fejtegette a hazugsággal kapcsolatban az okosság és a kötelességszerűség megkülönböztetését. Pillanatnyilag hazudnak az emberek, mert okosnak tűnik menekülni egy kellemetlen helyzetből, de nem számolnak a hosszú távú kellemetlenséggel, ami később adódik e hazugságból. A hazugság kapcsán előálló bizalmatlanság ugyan láthatatlanul, de sokkal nagyobb károkat okoz, mint a pillanatnyi megszabadulásból származó előny (KANT 1785. VII. 29). „A hazugság morális elítélése ellenére, egyetértünk azzal, hogy mindenki igénybe veszi a hazugságot, hogy a hazugság mindennapi kenyerünk”  (MIHANCSIK 2006: 79) A facebook-on bármilyen tartalom elmegy, mert ellenőrizhetetlen. Nincs erkölcsi korlát, nincs elvárás, nincsenek követelmények. Ez a „lazaság” elfogadhatatlan a Valaki identitás számára. Az irodalommal való találkozás a mesével indul, ebből tanultuk meg az emberi természetet, a jó és a rossz éles elkülönült harcát, a bűn és a büntetés összetartozását, ítéletalkotásunk felelősségének súlyát. A mese civilizációs funkcióiban a mesemondás maga is fontos. A Valakik mesén fölnevelkedett generációja természetes módon fogadta be a nagy elbeszéléseket, a mesefolyamokat, és így a regény például az átörökítendő közlés egyik alapvető funkcióját kapta.   „A »Ki vagyok én?« kérdése Fukuyama szerint a bevándorlással válik fontossá. Mikor a belső ént nem hitelesíti a külső, mert nincs földrajzi kötődése, nincs térbeli közösségi megerősítése, akkor elvész az értékmező, melyben az egyén tagja lehet a »globál-társadalomnak«. Láthatóan elkerülhetetlen az identitás-probléma. Míg lehet valaki félig román, félig székely, félig magyar, félig horvát, addig nem lehet félig buddhista és keresztény, félig egyik pártnak, félig másiknak a híve. [...] Míg az emberek a másik szemében látták meg magukat, vagy a közösségeik tagjaiként definiáltattak, addig ma virtuális közösségek, személytelen facebookok, elhazudott életek, ellenőrizhetetlen kapcsolatok, hiteltelen beszélyek szerzői és szereplői” (BERTÓK 2012: 193).  

IRODALOM

  BERTÓK Rózsa 2012.  Az egyén válsága. = Karikó–Szécsi Gábor (szerk.): Válság és kommunikáció. Áron kiadó Budapest. 193–202. VÁRKONYI Zsuzsa 2008. Sors és sérülés. M-ÉRTÉK Kiadó Kft., Budapest GREENFIELD, Susan 2009. Identitás a XXI. században. HVG Könyvek, Budapest KANT, Immanuel  1785. Grundlegung zur Metaphysik der Sitten, Werke. Band 7, Riga MAGYARI Gábor 2010. Hogyan tanulnak a ma középiskolásai – a holnap egyetemistái = Dobó István–Perjés István–Temesi József (szerk.): Korszerű felsőoktatási pedagógiai módszerek, törekvések. Konferencia-előadások. NFKK Füzetek 5.  Corvinus, Budapest, .32–39. MIHANCSIK Zsófia 2006. Nincs mennyezet, nincs födém, Beszélgetés Nádas Péterrel. Jelenkor Kiadó, Pécs SENECA 2001. Erkölcsi levelek. Kossuth Kiadó, Budapest